Hívjon minket most
+36-1-319-4568

Jobb, gyorsabb, olcsóbb

Minden szék foglalt volt az élő műtétek üvegfalú színpada elôtt, ahol dr. Faluhelyi Péter minimálinvazív rögzítési eljárást mutatott be. Közvetlenül a műtét befejezése után kértük, hogy foglalja össze a látottak lényegét.

– A miniimplantátumok abban különböznek a hagyományostól, hogy átmérőjük kisebb, mint 3 milliméter – kezdte az ismertetést Faluhelyi doktor. – Ezeket főleg a fogsorok rögzítésére használják. Előnyük, hogy nyomban a beavatkozás után a páciens rögzített fogsorral távozhat a rendelőből. A minimálinvazív szó itt azt jelenti, hogy nem történik feltárás, az implantátumokat az ínyen keresztül, transzgingiválisan helyezzük be. Így a beteg műtét utáni kellemetlenségei lényegesen csökkennek. Ha egészséges, gyulladásmentes környezetbe helyezzük a miniimplantátumokat, kisebb átmérőjük következtében kisebb lesz a rés, amin keresztül fertőződhet a beteg, az utókomplikációk eshetősége is kevesebb.


– Miként sikerül ilyenkor megoldani, hogy az implantátum az állcsontban pontosan a megfelelő helyre kerüljön?

– Két lényeges szempontnak kell megfelelni, az egyik a megfelelő beteg kiválasztása, a másik az alapos, előzetes tájékozódás. Csak olyanoknál alkalmazható, akiknél biztosan tudjuk, hogy kellően vastag állcsontgerincbe tudjuk behelyezni az implantátumot. Nem tehetjük, ha a beteg állcsontgerince olyan vékony, hogy az implantátum orális vagy vesztibuláris irányba le tudna csúszni. Ilyen esetben mindenképpen el kell végezni a feltárást. Egy előzetesen készített teleröntgenfelvétel ezt pontosan megmutatja. Ilyen kizáró ok a betegek egynegyedénél jelentkezhet. A miniimplantátumoknak főként a teljes, lemezes fogpótlások elhorgonyzásánál van jelentőségük. A megtámasztás itt továbbra is mukozális, viszont az implantátumok feje biztosítja az elhorgonyzást. A fogsorba illeszkedő ellendarab egy fémház, benne egy O gyűrűvel.
A miniimplantátumokat – bizonyos korlátok között – fel lehet használni rögzített fogpótlások elkészítésére is. Itt mindig arra kell gondolni, hogy egy szóló koronát készítünk, nagyon beszűkült területen. Általában alsó metszőfogak hiányakor, amikor a hagyományos implantátumok sem az interdentális távolság szűke miatt, sem pedig a két metszőfog között megmaradt, nagyon keskeny gerinc miatt nem férnek el. A miniimplantátumok ilyenkor is behelyezhetők, és ez sokkal hatékonyabb megoldás, mint ha ilyen szűk területen a csontpótlást szeretnénk megoldani. A másik terület a premolárisoké, ahol régebben fennálló foghiány következtében egy disztális fog medializálódott. Itt is beszűkül az a tér, ahová hagyományos implantátum elhelyezhető lenne – így megint csak a miniimplantátumok jelentik a megoldást.

– Ez az implantátum azonnal terhelhető?


– Így van. Persze annak a függvényében, hogy milyen csontba ültetik be. Ha a csont sűrűsége megfelelő, és a behajtáskor alkalmazott erő meghaladja a 35 Ncm-es behajtási forgatónyomatékot mind a négy alsó implantátum esetében, akkor azonnal terhelhető mindegyik. A fémház beépíthető a fogsorba, és a páciens már azon a napon megkapja a végleges megoldást. Ha ez az érték egy vagy több implantátumnál nincs meg, ilyen esetben két hónapig puhán maradó alábélelés segítségével rögzül a fogsor az implantátumokhoz, és két hónap gyógyulás után építhetők be a fémházak. Ez azt jelenti, hogy a beteg minden esetben sokkal stabilabb megoldást kap. A két hónapra tervezett, puhán maradó alábélelés is sokkal nagyobb rögzülést jelent a kezelés előtti állapothoz képest, amikor a nyelvével együtt mozog a fogsora. A szóló implantátum esetében azonnal elkészíthető egy ideiglenes korona, de ezt a gyógyulás idejére ugyancsak célszerű „kivenni a harapásból”. A végleges korona csak később készíthető el. A miniimplantátum tehát a betegnek azért kedvező, mert egyrészt rövid időn belül, másrészt pedig nagyon jó ár-érték arányban kitűnő megoldást kap. Az addig huzamosan használt fogsorragasztókat elfelejtheti, helyette patentelv alapján működő rögzítés jön létre, amivel már a beavatkozás napjától biztonságosan használhatja a fogsorát. Reszocializációs lehetőséget kap, hiszen nem mozog a fogsora, amikor táplálkozik vagy beszél. A fogorvosnak pedig azért jó, mert valóban jól használható kezelést kínálhat olyan pácienseinek is, akiknek eddig nem tudott kielégítő megoldást javasolni. Azok számára, akik eddig nem engedhették meg maguknak a hagyományos implantációt anyagi, egészségügyi vagy anatómiai okból, ezek a kis átmérőjű implantátumok fejlettebb ellátási lehetőséget jelentenek.

Dr. Révay András
Forrás: Dental Today, 2011. február 10. csütörtök

Akcióink fogászati rendelőknek, fogászati laboroknak

GC akció laboroknak

GC akció laboroknak

GC akciók laboroknak 2023. második félév

GC akció rendelőknek

GC akció rendelőknek

GC akció rendelőknek 2023. második félév

Aktuális fogászati híreink

Dental World 2023

Dental World 2023

2023. október 12-14 között, Budapest, a HUNGEXPO területén

Pályázat 2023.IV. negyedévben, Pest vármegyei vállalkozások támogatására, eszközbeszerzésre

Pályázat 2023.IV. negyedévben, Pest vármegyei vállalkozások támogatására, eszközbeszerzésre

Örömmel tudatjuk, hogy 2023. IV. negyedévében a Pest vármegyei vállalkozások támogatására pályázat kerül kiadásra.
Ennek várható megjelenése akár már 2023 októbere is lehet. Eszközbeszerzésre, 55 % támogatással, maximálisan 100 millió Ft-ra

A-dec - Most három kategórián csillog a Townie

A-dec - Most három kategórián csillog a Townie

2022-ben két új kategóriával bővült a Dentaltown Magazine fogovosainak elismerése az A-dec irányában.

Az A-dec elnyerte  az USA egyik  Legjobb Munkahelye elismerést

Az A-dec elnyerte az USA egyik Legjobb Munkahelye elismerést

A-dec 2022-ben elnyerte a TWP - Egyik Legjobb Vállalat az USA-ban kitüntető címet

Még több fogászati hír Kattintson ide
Hívjon minket most
+36-1-319-4568